Leírás
A nagy magyar hadvezérek sorozatban, Hunyadi János után most Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér pályafutásával és korával ismertet meg a szerző.
A tőle megszokott olvasmányos módon, de szigorúan ragaszkodva a történelmi hűséghez rajzolja meg, ennek a nagy magyar katonának sorsát, a felemelkedéstől a csúcson át, a korai, erőszakos halál értelmetlen és rejtélyes tragikumáig.
Ez a pályafutás ragyogó dicsfénnyel vonta be hazánk történetének ezt a szomorú korszakát. Hiszen mint hadvezér, politikus, költő és hadtudományi író oly páratlan gazdagsággal ontotta kincseit, hogy azok ragyogása három évszázad távlatából napjainkig is elhat. Rendületlen volt hazaszeretetében, tettekkel, írással, vagyis karddal és tollal szolgálta népét és hazáját.
Élete és példája egy kilátástalanul összegubancolódott, fogódzó nélkül maradt kor zűrzavarából váratlanul kihangzó, férfiasan dísztelen és magányos hegedőszó. A fojtogató semmiben jó ösztöne a rendíthetetlen értékek menedéke felé vezérli. Ezen az úton jut el a feltétlen császárhűségtől és törökellenességtől, az egy igaz felismerésig, amely kiszakítja torkán a fájdalmas kiáltást, amelyet ma is jelszóként és életcélnak tekinthetünk: „Ne bántsd a magyart!”
Rendeld meg Te is és éld át újra és újra Zrínyi Miklós különleges történetét!
Termékjellemzők
- Közzétevő: Anno Kiadó
- Írta: Földi Pál
- Eredeti cím: Zrínyi, a hadvezér
- Oldalszám: 200 oldal
- Kötés: ragasztókötött, puhafedelű
- Méret: A5 (140 mm x 200 mm)
- ISBN: 9789633754412
- Kiadás éve: 2007
Értékelések
Még nincsenek értékelések.